Linux-Mandrake
Felhasználói Kézikönyv

MandrakeSoft

1999. május


Következő: A Linux-Mandrake telepítése
Előző: Jogi közlemény
Tartalomjegyzék

1. fejezet. Előszó


Linux

Linus Torvalds, 1991-ben a Helsinki Egyetem (Finnország) tanulójaként, a saját igényei kielégítése végett hozta létre a Linux első változatát. Ezt a nagyon kezdetleges programot szerzője a korabeli 80386-os PC-re írta. De Linus Torvaldsnak támadt egy jó ötlete: a programot szabaddá tette és bevont minden érdeklődőt a fejlesztésbe. Hála az éppen akkor születő Internet nyújtotta lehetőségeknek és az ennek köszönhetően kialakuló fiatal fejlesztői közösségnek, valamint a már néhány évvel korábban Richard Stallman által létrehozott GNU projektnek [1], a Linux tovább fejlődött és néhány év alatt teljes operációs rendszer lett belőle. Az ereje megszégyeníti vetélytársait, stabilitása legendás és napról-napra fejlődik!

Azért, hogy könnyebben lehessen használni, a Linux disztribúciók formájában kerül forgalomba, más szóval, egy sor lényeges programmal együtt.

Szabad szoftver

Fontos tudni, hogy a Linux csak a csúcsa a "Szabad Szoftver" [2] "Nyílt Szoftver"[3] nevű jéghegynek. A Szabad szoftver különleges jellemzői a következők: a Szabad szoftvert mindenki belátása szerint ingyen továbbadhatja, a forráskód elérhető és azt bárki, aki a programozásban jártas, módosíthatja. Ezt az elvet főleg a GPL (General Public License) és a BSD-licensz (Berkley Software Development) vallja, de nem csak ez a két követője akad. A Linuxtól eltekintve a Szabad Szofterek gyöngye az "Apache" [4]. Ez egy web kiszolgáló program az Internethez, jelenleg a világon lévő kiszolgálók több mint felét ez működteti. Az Internetet "életben tartó" (minden szinten) szoftverek legnagyobb része Szabad Szoftver.

Grafikus felületek

Egy ideig, a Linux csak a "pénzes" Unix rendszerektől örökölt grafikus ablakozó rendszerrel rendelkezett. Ezeket az ablakkezelőket Mwmnek, Olwmnek, Fvwmnek és Afterstepnek hívták és teljesen az "X Window Rendszerre" alapultak. 1996 vége felé, egy kis fejlesztő csoport, Matthias Ettrich-el az élen kitűzte célul, egy igazi grafikus munkafelület létrehozását, amely olyan fejlett funkciókkal rendelkezik, mint a "drag-and-drop" és a HTML megjelenítés. Ez a szoftver, a "K Desktop Environment" [5], vagy egyszerűen "KDE", a kiváló minőségének köszönhetően hatalmas sikert aratott. A KDE a Mandrake disztribúció alapértelmezett grafikus környezete. A több alternatív lehetőség jelenléte szintén a Szabad szoftverek egyik jellemzője. Éppen ezért a KDE nem az egyetlen grafikus felület a Linux-Mandrake disztribúcióban, beletartozik egy másik hasonló környezet, a GNOME is. A GNOME célja, hogy megvalósítson egy a GTK grafikus könyvtárakra alapuló környezetet ami a CORBA nevű, osztott objektumokat kezelő, protokollra épít.

Mind a két környezetnek vannak előnyei és hátrányai: a Linux-Mandrake-nél Te döntöd el, hogy melyik lesz a kedvenced!

Linux-Mandrake

Az Elgondolás

A "Linux-Mandrake" disztribúció [6] egy egyszerű ötletből ered: a felhasználóknak adunk egy robusztus alaprendszert, amelynek használatát megkönnyítjük a leghatékonyabb grafikus felület, a "K Desktop Environment" alkalmazásával, valamint sok fejlesztéssel és programmal amelyek szükségtelenné teszik, hogy az Interneten órákon át keresgélve vadásszuk össze a szoftver csomagokat, amikkel a rendszerünk hatékonyan működőképes. Mi a Linux-Mandrake-nél hisszük, hogy a disztribúciónkat a legkönnyebb telepíteni és beállítani, valamint hogy a Linux-Mandrake-et lehet a leggyorsabban szolgálatba állítani. Ha előre tekintünk, meg vagyunk győződve arról, hogy az új Linux-odban nagyon sok örömöd fog telni. Ezek mellett, nem szabad elfelejteni, hogy a Linux nem olyan mint a többi jól ismert operációs rendszer, és a kezdetek kezdetén bizony buktatókkal kell számolni. Akkor kezded majd el igazán értékelni a Linux fenomenális erejét, amikor felfedezed az összetartását, a rendkívüli rugalmasságát, amelyet nemcsak az Interneten található közösségeknek, de a Szabad Szoftver filozófiájának és az általa megnyitott lehetőségeknek köszönhet.

Ez a könyv...

Ezt a könyvet kizárólag a Linux Mandrake alatt hoztuk létre, a következő programok használatával: a szövegszerkeztéshez KLyX, Emacs és LaTeX , a képek feldolgozásához Gimp és gif2ps és a nyomtatás előkészítéséhez a psutils csomagot alkalmaztuk. Ezek mind Szabad Szoftverek.

Köszönetnyilvánítás

Köszönetet szeretnénk mondani Linus Torvalds-nak és mindenkinek aki részt vett a Linux mag (kernel) írásában. Szintén köszönjük a GNU projektnek és különösen Richard Stallman-nek, aki nélkül ez az egész soha sem jöhetett volna létre. Köszönet minden Szabad Szoftvert író programozónak, legyenek egyetemisták, vagy befutott mérnökök. Köszönettel tartozunk mindazoknak, akik hatalmas erőfeszítéssel dokumentálják a Linux-ot (a HOGYAN-ok írói) és azoknak is, akik ezeket a dokumentációkat fordítják. Köszönet az egész KDE csoportnak, amiért belevágtak egy igazi Linux-os grafikus felület készítésébe és mindenek felett azért, mert rendelkeztek az e csodálatos szoftver készítéséhez szükséges tudással. Köszönet illet általában mindenkit, aki hozzájárult bármilyen minőségben a Szabad Szoftver mozgalomhoz. Végül külön köszönet jár azoknak, akik a lelkesedésükkel és az érdeklődésükkel életre hívták a Linux-Mandrake-et, és lehetővé tették, hogy fejlődjön.
Következő: A Linux-Mandrake telepítése
Előző: Jogi közlemény
Tartalomjegyzék

Copyright © 1999 MandrakeSoft